Hirtelen egy erős ütést éreztem a bordáim között, a tüdőmből minden levegő kiszorutl. Na, nem mintha szükségem lenne rá. Ez amolyan tessék lássék, hogy könnyebben el tudjunk vegyülni az emberek között. Itt felmerül, hogy kik is, mik is vagyunk mi. Vámpírok. Ez nem olyan, mint a filmekben. Naponta elég egyszer innunk emberi vért, (nekem elég 5 naponta, hogy erős maradjak, de akár 2 hónapig is kibírom ) és nem támadunk rá mindenkire akinek ver a szíve. Az érzékeink valóban fel vannak turbózva. Kilométerekről meghalljuk akár a suttogást is. Ezért szerencsés, hogy ha akarjuk ki is tudjuk kapcsolni. Repülni csak az idősek tudnak, kb. 2-3 ezer évesek, a Mesterek. Na és én. Igen most felmerül a kérdés, hogy én is Mester vagyok-e. A válasz, nem. Alig vagyok 26 éves. És itt jön az, hogy hogyan tudok akkor repülni. Nos egy született vámpír vagyok. Ez elég ritka dolog. De volt már rá példa. Sokkal gyorsabban fejlődök, mint ők. Ezért is van az, hogy 26 évesen, Mester szinten vagyok. És itt jön a képbe Ő. A híres vámpír. Talán a leghíresebb az emberek körében. 13 295 éves. Amikor Vlad Dracul fia meghalt 21 évesen, átvette a helyét, mert az emberek között elfajultak a dolgok. Senki nem vette észre, és így, mint az egyik legidősebb vámpírként, rendet tudott valamelyest tenni az emberek és vámpírok között. Szegény naiv emberek észre sem vették a köztük lévő élőhalottakat. beleszeretett egy nőbe és lett egy kislányuk, de azt sosem mondta el, hogy mi történt velük, mégis éreztem benne az évszázadok óta tartó fájdalmat. Úgy gondolta, a többi dolgot már az embereknek kell elintézniük maguk között, így végül 1476-ban megrendezte saját halálát és visszatért a vámpírok közé, két testvérével, akik szintúgy vámpírok. Hogy féltem-e tőle amikor először találkoztunk? Nem. Viszont sok mindent köszönhetek neki. 25 éves koromig azt hittem a jók mellett harcolok. Akkor még fekete-fehér világom volt. Azt hittem, hogy az Intézet volt a jó, és a mostani barátaim a rosszak. Aztán egy napon valaki megzavarta az álmom, amiért külön köszönetet érdemel. Az álmomban egy emlék tört elő. Egy emlék melyet azt hittem örökké eltemettem. Azóta többször is előjön, de csak álmomban. Szóval térjünk vissza oda, hogy Ő elrabolt, bezárt, majd a vérrel fenyegetett, hogy álljak mellé. Nos, mint mondtam a világ nem fekete-fehér. Minden jóban van egy kis rossz, és minden rosszban van egy kis jó. Nos igen két hónapig és még pár napig bírtam ki nélküle de még utána sem adtam be a derekamat. Végül rájött, hogy a vérrel nem tud meggyőzni és utána már rendesen kaptam. Aztán ahogy egyre többet voltam velük beláttam, hogy ők csak meg akarják menteni az embereket a paranormális teremtményektől. Végül féléve elkezdtem velük dolgozni. Azóta mindig én jelentkezek a legveszélyesebb küldetésekre. Hisz nincs miért élnem, és így nagyobb biztonságban vannak az egységem vámpírjai, Nekik vannak fontos hozzátartozóik, akikért érdemes élniük.
A fenébe ismét elterelődött a figyelmem, döbbentett rá egy újabb ütés ezúttal a gyomromban.
- Hagyjuk abba! Majd folytatjuk, de így semmi értelme sincs, mert csak sérüléseket szerzel és holnap egy nagyon veszélyes küldetésre kell menned. Szükséged lesz minden erődre - hallottam meg az Ő hangját. És, hogy ki is az az Ő? A neve Vlad Tepes, de az emberek jobban ismerik úgy, hogy Dracula. Vagy ahogy én hívom Draki. De tényleg csak én hívom így. A többiek túlságosan tartanak tőle, de, mint mondtam, nekem nincs miért élnem, így nem is félek. Ő a megmentőm. És ő a főnököm. Na, nem mintha olyan nagyon érdekelne.
- Bocs csak kicsit elkalandoztam - mondtam, de hangomban egy cseppnyi sajnálat sem volt.
- Észrevettem - morogja. Úgy tűnik ma igazán rossz passzban van.
- Mi a baj, Draki? - tettem hozzá a becenevét, hátha el tudom terelni a rosszkedvét. nos igen ez alatt az egy év alatt fontosak lettek az itt dolgozok, bár ezt a világért sem árulnám el.
- Mondtam már hogy ne hívj így - sziszegi. Kezdek komolyan aggódni de arcom továbbra is hűvös maradt.
- Ismersz. Nem adom fel, úgyis megtudom mi a bajod. Még akkor sem, ha...
Ekkor Dmitri rontott be, félbeszakítva engem. Dmitri az egyik parancsnok és nehéz kihozni a sodrából, de most kifejezetten idegesnek tűnt, ami nyugtalanságot váltott ki belőlem.
- Nyolc fiatal, kb. Tori korosztályában lévő lányt találtak egy Manhattan-i elhagyatott raktárban, az East River partján - határozottan dühösnek tűnt.
- Vámpírok? - érdeklődtem, idegességemet álarc mögé rejtve-
- Nem, emberek.
- Tudod Dmitri, hogy nem foglalkozunk emberi gyilkosságokkal - zsörtölődött Vlad.
- Vámpírok ölték meg őket.
- Mondd el, hogy pontosan hol! Mi majd odamegyünk Victoria-val meg még pár emberrel megnézni - mondta. Hát persze, hogy nem hív a becenevemen. Már egy éve itt vagyok, de még mindig csak Victorianak hív, míg mindenki más Torinak.
- Fletcher Street-i raktár, a partól nem messze. Ha nem bánod veletek tartok.
- Gyere, úgyis szükség lehet rád ott.
Fletcher St. De hisz az a lakásom közelében van! Alig két háztömbnyire.
- A közelében lakok - mondtam érzelemmentes hangon. - odafelé bemehetnék a lakásomba az egyik tőrömért?
- Megoldható - vágta oda Vlad.
Végül én, Vlad, Dmitri, Josh és Jason mentünk. Betuszkoltuk magunkat Vlad Range Rover-ébe. Én ültem az anyós ülésre, Vlad vezetett, a három férfi pedig hátul szenvedett a helyhiány miatt. Sietve haladtunk át a Brooklyn hídon, míg végül elérkeztünk a lakásomhoz. Gyorsan odasiettem a lifthez és felvitettem magamat a 11.-re. Már épp nyitottam volna ki az ajtót kulccsal,amikor észrevettem, hogy résnyire nyitva van. Előkaptam a pisztolyomat és egész testemet készenlétbe helyeztem, majd lassan kinyitottam teljesen. A lakásom nem volt nagy, de arra épp megfelelt, hogy aludni tudjak benne. Ahogy belépünk az ajtón rögtön látni a konyhát és a nappalit. A konyhában csak alapbútorok vannak. A nappaliban van egy sorszekrény, egy elefántcsontszínű kanapé két oldalán fotel, egy üveg dohányzóasztal, és egy TV ezekkel szemben. Van egy két szárnyú üvegajtó ami egy kis kinti teraszra vezet. az a kedvenc helyem az egész lakásban. ha kiülök az egyik székre, egyenesen rálátok az East River-re és a Brooklyn hídra. Imádom a hullámok látványát. Megnyugtat. Ezeken kívül már csak egy hálószoba van. A házban semmi személyes nincsen, egy képen és a fegyvereimen kívül. Most azonban minden véres volt és a nappali közepén egy hulla volt. Hosszú barna haja és aranybarna bőre volt, amíg ki nem hűlt. Még az arcvonásai is ismerősek voltak, holott tudtam, hogy soha életemben nem láttam még ezt a lányt. Lesápadtam, bőrömön hideg verejték látszott. MI A FENÉT KERES EGY HOLTTEST A NAPPALIMBAN??? Ekkor pillantottam meg a levelet a hullán. Felkaptam a levelet és az összes fegyveremet majd kirohantam a lakatlan lépcsőházba nyugalomért. Kinyitottam a levelet és megfagyott bennem a vér. Úgy tűnik én is préda lettem. De a vadászatot soha nem fogom feladni. A fenyegető levelet elrejtettem a kabátomba, mint a fegyvereimet is, A többieknek nem kell tudniuk róla. Visszamentem a lakásomba és felhívtam Vlad-ot.
- Az istenit már Victoria, hol vagy? - dühös hangja még a vonalon keresztül is éles volt.
- Van egy hulla a házamban - közöltem nyugodt hangon, ami tökéletes ellentéte volt a bensőmben dúló csatával. Egyre csak a leírt szavak jártak az eszemben. Legközelebb te fogsz ott feküdni, Victoria King!
- Ismersz. Nem adom fel, úgyis megtudom mi a bajod. Még akkor sem, ha...
Ekkor Dmitri rontott be, félbeszakítva engem. Dmitri az egyik parancsnok és nehéz kihozni a sodrából, de most kifejezetten idegesnek tűnt, ami nyugtalanságot váltott ki belőlem.
- Nyolc fiatal, kb. Tori korosztályában lévő lányt találtak egy Manhattan-i elhagyatott raktárban, az East River partján - határozottan dühösnek tűnt.
- Vámpírok? - érdeklődtem, idegességemet álarc mögé rejtve-
- Nem, emberek.
- Tudod Dmitri, hogy nem foglalkozunk emberi gyilkosságokkal - zsörtölődött Vlad.
- Vámpírok ölték meg őket.
- Mondd el, hogy pontosan hol! Mi majd odamegyünk Victoria-val meg még pár emberrel megnézni - mondta. Hát persze, hogy nem hív a becenevemen. Már egy éve itt vagyok, de még mindig csak Victorianak hív, míg mindenki más Torinak.
- Fletcher Street-i raktár, a partól nem messze. Ha nem bánod veletek tartok.
- Gyere, úgyis szükség lehet rád ott.
Fletcher St. De hisz az a lakásom közelében van! Alig két háztömbnyire.
- A közelében lakok - mondtam érzelemmentes hangon. - odafelé bemehetnék a lakásomba az egyik tőrömért?
- Megoldható - vágta oda Vlad.
Végül én, Vlad, Dmitri, Josh és Jason mentünk. Betuszkoltuk magunkat Vlad Range Rover-ébe. Én ültem az anyós ülésre, Vlad vezetett, a három férfi pedig hátul szenvedett a helyhiány miatt. Sietve haladtunk át a Brooklyn hídon, míg végül elérkeztünk a lakásomhoz. Gyorsan odasiettem a lifthez és felvitettem magamat a 11.-re. Már épp nyitottam volna ki az ajtót kulccsal,amikor észrevettem, hogy résnyire nyitva van. Előkaptam a pisztolyomat és egész testemet készenlétbe helyeztem, majd lassan kinyitottam teljesen. A lakásom nem volt nagy, de arra épp megfelelt, hogy aludni tudjak benne. Ahogy belépünk az ajtón rögtön látni a konyhát és a nappalit. A konyhában csak alapbútorok vannak. A nappaliban van egy sorszekrény, egy elefántcsontszínű kanapé két oldalán fotel, egy üveg dohányzóasztal, és egy TV ezekkel szemben. Van egy két szárnyú üvegajtó ami egy kis kinti teraszra vezet. az a kedvenc helyem az egész lakásban. ha kiülök az egyik székre, egyenesen rálátok az East River-re és a Brooklyn hídra. Imádom a hullámok látványát. Megnyugtat. Ezeken kívül már csak egy hálószoba van. A házban semmi személyes nincsen, egy képen és a fegyvereimen kívül. Most azonban minden véres volt és a nappali közepén egy hulla volt. Hosszú barna haja és aranybarna bőre volt, amíg ki nem hűlt. Még az arcvonásai is ismerősek voltak, holott tudtam, hogy soha életemben nem láttam még ezt a lányt. Lesápadtam, bőrömön hideg verejték látszott. MI A FENÉT KERES EGY HOLTTEST A NAPPALIMBAN??? Ekkor pillantottam meg a levelet a hullán. Felkaptam a levelet és az összes fegyveremet majd kirohantam a lakatlan lépcsőházba nyugalomért. Kinyitottam a levelet és megfagyott bennem a vér. Úgy tűnik én is préda lettem. De a vadászatot soha nem fogom feladni. A fenyegető levelet elrejtettem a kabátomba, mint a fegyvereimet is, A többieknek nem kell tudniuk róla. Visszamentem a lakásomba és felhívtam Vlad-ot.
- Az istenit már Victoria, hol vagy? - dühös hangja még a vonalon keresztül is éles volt.
- Van egy hulla a házamban - közöltem nyugodt hangon, ami tökéletes ellentéte volt a bensőmben dúló csatával. Egyre csak a leírt szavak jártak az eszemben. Legközelebb te fogsz ott feküdni, Victoria King!
